mostantól hívj hamis-antik lámpásnak, mert a zöld lámpást valaki már lefoglalta. tudod, csak a szokásos, kórházba indultam nővér (itt most mint foglalkozás, nem mint rokon) látogatóba, aztán ajkán kötöttem ki egy konyhában, ahol egy random ember megkért, hogy ha már úgyis veszprémbe megyek, vigyem már el ezt a lámpát a canyonba.
útközben vettem grapefruitot, és kezemben a majdnem-sporttáska-méretű lámpával lebicegtem a kért helyre, egy pultnál ülő vigyorgó szájnak igencsak tetszett a jelenet, épp humorista karrierje csúcsán volt:
- hát te meg mit cipelsz? szóval te vagy a lámpás?
igen, reflektorként világítok az éjszakai középszerűségbe, mert én vagyok a sörözők védőszentje, aki leszállt az alkoholbűzbe, hogy beragyogja a keresztbeálló szembogaraidat.
(persze ezt csak magamban, rámosolyogtam és már pördültem is ki sötétségbe)
Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok, kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben; a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem; és orcám sohse sír és sohse mosolyog.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése