szóval itt van a határ.
mert most még a csapból is az iskola folyik, vagy a kéményen át füstölög.
kibírtam a 7 órámat, nem kellett hazamennem haldokolni, most ezt tényleg meg akarom csinálni, negyedikes vagyok, megvoltak a faktos órák, törin, miután eldumáltuk az időt, az utolsó 10 percben még bele tudtunk kezdeni a második ánégyes oldal írásába.
egyedül vagyok.
nem mintha nem tudnék egy szünetet átbeszélgetni az emmával, úgy, hogy még nem fejeztük be, vagy a katával, aki magántanuló, de elcsíptem a lépcső tetején, nem mintha nem tudnék bárkihez bármikor odacsapódni és artikulálatlan röhögésbe kitörni, nem mintha nem jönnének oda hozzám, hogy megölelgessenek és én is őket, csak...
rohangáltam a diákigazolványomat intézni, mert az előzőn annyira botrányos fos volt a kép, hogy inkább eldugtam, de sajnos túl jól sikerült (ez már szenilitás, de a karácsonyi ajándékot nem tudom elrejteni magam elől), és programoznom kéne, vittem poe novellákat az ínséges időkre, a zsuzsival több közös óránk van, mint a saját osztálytársainkkal (gyengébbek kedvéért: más szakon vagyunk).
de most megvagyok. néha törtetőnek érzem magam, ahogy céltudatosan végigszáguldok egyedül a folyosókon, de talán nem is ez a jó szó rá, hanem valami nyálas "magam-ura" illene ide, hogy nem engedem magam eltéríteni attól, hogy figyeljek, hogy azt csináljam, amit szeretek és akarok, amire később szükségem lesz, nem vagyok kis tutyi-mutyi, aki tudja, hogy hoffmann arany virágcserepében hol van szó zenéről, pedig már legalább 2 éve olvastam, de ezek nagyon kis apróságok.
" - te, ezek kis kilencedikesek? olyan kis picik és nyomik.
- ööö, nem, etu, ők fölöttünk járnak.."
jó érzés minden nap új arcokat látni
még ha négy éve is járunk együtt
a borival tegnap kiültünk az íródeákhoz.
a magam ura vagyok.
csak egyedül.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése