akarsz-e játszani?

nagyon hiányzik a vera.
mindenki pestre tömörül, ott van a klaudia is, aki most kapott egy tengerimalacot, akit egonnak hívnak.
kivettem az arany virágcserepet a könyvtárból, (a homokember is benne van, yey), elkísértettem magam a pítörrel, és a vékony aranyos könyvtárosnő megígérte, hogy átadja a fiának, hogy nagyon puszilom.
a táv, a kilométerek valahogy olyanok, mint az idő, megszépíti az emlékeket és a kapcsolatokat.

épp nővérem angol fogalmazását másoltam magamnak, amikor kibuggyant belőle, hogy neki azért hiányzik a mama. - azt mondtam, hogy tudom. - de úgy igazán hiányzik. - igen, tudom.
ilyenkor mindig eszembe jut a gyönyörű kékszemű tizennyolc évesen árván maradt fiú, aki legalább másfél órát ült otthon a halott anyukája mellett, miután az ágyában fekve végül legyőzte a rák.

e. t. a. hoffmann szerint "az él, aki a képzeletben él", hogy ez az egyetlen élési és túlélési mód, ez nem menekülés. a zenélés, az írás, a festés is ilyen.
nem lehet bízni.