conci

most jöttem meg sümegről (igen, megőrítettem magam), csábi és tomi koncerten, de inkább azért volt érdekes és érdemes, mert összeismerkedtem az olácskával. néha úgy éreztem, hogy el tud viselni, sőt, talán nem csak negatívat gondol rólam.
de őket élnézve.. megint úgy érzem, hogy én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere; most, hogy már talán kezdek kilábalni a 4 évemet és kábé a tizenes koromat elvevő betegségből, most, hogy talán lenne esélyem..

senkim de senkim sincsen . . .

a bori sem keres, néha úgy érzem, hogy csak áltatom magam; a hátsó sorról már kifejtettem a véleményemet; az osztály... talán akkor vennék észre, hogy felfordultam, ha ott bomlanék a teremben, de a kémia tanár csak bemutatná, hogy most éppen melyik vegyület szabadul fel a testemből; valószínűleg a többi himbilimbivel rendelkező egyén undorítónak és idegesítőnek tart, nem csodálom, mert jelen állapotban egy konténert vonzóbbnak látok, mint aki a tükörben mosolyog vissza rám. most én akkor egy kicsit sajnálom és megvetem magam, jó?
azt a délibábot akarom, ami ott van a párnámban.