OLVADT MÁLNA ÍZŰ ALKONY

A bezártság uralta munkaidőn túli percek egy ékszerteknős nyugalmával és lassúságával telnek.

Talán most ebédeltünk először együtt a konyhában; az asztal közepén ülő agyagpárologtató öblös hasában égő mécses melegíti a fahéjolajjal átitatott köveket. Megjegyzed, hogy a saláta milyen jól mutat barna dolgok - ropogós halrudak és pirult sült krumpli - mellett.

Lábbal az ajtó felé heveredtünk le a konyhai rekamié fehéren izzó pamuttakarójára; a bukóra nyitott ablakon túl a viharokat kísérő szelek előőrse fújta az ég felé a szoknyákat. Az arcodra eső napsugarakat előszűrte a cigarettaparázstól lyukas, földig érő nejlonfüggöny, a libbenések árnyéktáncát figyeltem a falon és a remegő szemhéjaidon.
Mi igazából nem is egy konyhában fekszünk, az ablakon túli kék ég igazából határtalan víztömeg; a hangok is tompán, fodrozódva érnek el hozzánk. A bajuszodon apró légbuborékok ülnek, a súlyos ágytakaró szétterül és sikló módjára tekeredik körénk, óvó, nehéz zubbony ez.

Tudom, hogy mindez csak akkor szűnne meg, ha egy kisgyerek végighúzna egy (varázs)botot a rozsdás kerítések fokjain. De senki nem gondol erre az óriás xilofonra, nincsenek már hangvillaként zengő háztömbök. Lustán sodródunk bele egy tavaszi hűvös áramlatba.

Fölém hajolva mosolyogsz.
Fekete ribizlilét töltesz egy vörösboros pohárba, mesélsz az élénk, gyümölcsös illatáról, a mély színéről, amit csak az ért meg, aki fogott már a tenyerébe ragacsos és hideg, apró kagylókkal pöttyözött friss ében földet; kiemeled az üdítően fanyarkás utóízt és ajánlasz hozzá sajtot nekem. Milyen szerencse, pont van belőle egy darabka a hűtőben, 8 hónapig érlelet La Gruyère, hagyjuk őket szellőzni egy kicsit a köralakú fadeszkán. A függöny közben továbbra is az ég vizében úszik.

Randevú a fagylaltozó előtt, ahol akkora gombócokat adnak, hogy meg sem lehet belőle kettőt enni. Kiszámolod az aprót - mindig készülsz arra, hátha kérnék mégis egy plusz gombóccal. Gondoltban bált szervezek a Stefánia Palotába, mert ott még megvan a hintó bejáró, a szoborparkot éjjel repceolaj-lámpások borítanák halvány derengésbe, a pagoda oszlopai között szentjánosbogarak zümmögnének.

Meg kell metszeni Friedrichet, az areca pálmát és az elfásodó bazsalikomot. Apró leveleket dörzsölsz a lábosba és a gőz fölött átnyúló, fűszertől illatos kezeid közé veszed az arcomat. Ha jók leszünk, akkor felolvasol nekem a csónakázó tó egyik rejtett kis domboldalán, a pitypang fehér fűben. Ilyen sekély a víz vagy minden kutya tud a vízen járni? Csodás jelenések, semmibe vezető hidak, korgó gyomrokként üresen tátongó éttermek étlapját nézzük és jól is laktunk tányérhússal, szarvasgerinccel, ricottás raviolival és szarvasgombás linguinivel.

Teafaolajjal öblített nehéz ruhák száradnak a bakeltilemezekhez közel; te azt mondod, hogy van még egy kis dolgod, kinyitod a nappali ablak-ajtaját, rátoppantasz a kilépőre és prizmaszín szappanbuborékokkal árasztod el a kerületet, sőt, bújocskázzanak a dunai hidak lábai között is.

A karjaink, akár az acapella együttesek, keresik a boltíveket, egyet a nyaknál, egyet deréktájt. Meggylekvárral töltött gesztenyerudak, gőzölgő cickafark és mentatea, tajtékfelhők és szomorúfűz árnyékában szunyókálás, és a választ sem váró kérdés, amin még mindig zavartan nevetünk: "Mit fogsz most csinálni?"