GOD WAS NEVER ON YOUR SIDE

Négy hellyel odébb parkoltál le tőlem, az anyósülésen a barátnőd napszemüvege csillogott. Leállítottad a motort, és kinéztél az ablakon, egyenesen rám, tovább, a gerincem környékére. A Föld elfelejtette, hogyan kell saját maga körül forognia, csak meredtünk egymásra mozdulatlanul, időtlenül. Kiskoromban ugyanígy bámultam éjszaka a sötét sarkokat, abban bíztam, ha sokáig nézem, már nem fogok félni, és akkor semmi nem fog előbújni, mert érzi, hogy nem tudna megijeszteni.

A kezem megállt a táska cipzárján; a lábam hosszúra nyúlt, bekúszott az aszfalt repedéseibe, belefúrta magát a hideg, kemény földbe; a szívem dühöngve akart áttörni a bordáimon, erősen és akaratosan, a fájdalom tántoríthatatlanul kúszott fel a nyaki ereimen, míg végül pipacsként ringatóztam a termésköveken.

Kiszálltál, a fény futkározott a fejbőrödön, a nejed könnyedén kilibbent a másik oldalon, hogy aztán a hátsó ülésről kivegyétek a gyereketeket és a piknikhez szükséges felszerelést.
Mint egy painttel retusált címlapfotón, semmi sem stimmelt ezzel a képpel.
Te nem vagy kopasz, nincs feleséged, gyereked pláne, ez nem a te autód, ez nem a te életed, ez nem te vagy.

Ez nem te vagy, már megint nem te vagy, te nem is itt élsz, talán nem is élsz, te nem vagy már itt, de ne is legyél.
Csak az bántott volna, hogy megint anyámmal látsz, a hajamra is ráfért a mosás, és az a nadrág sem volt az igazi.
De szerencsére nem te vagy.

A megjegesedett mozdulat folytatódik, anyu beszél tovább, ő nem vesz észre ebből semmit, nem hallotta a renegát izomcsomót a mellkasomban, csak mondja tovább, én sóhajtok egyet, mintha évek óta tartogatnám már ezt a levegőt, mintha az óceánt úsztam volna át az elsüllyedt hajók roncsaiba kapaszkodva. Nyomkodom a nyakam, remélem, hogy így kell carotis masszázst végezni, közben bólogatok, de igazán, mondanom is kéne valamit.
Igen, mindjárt, mintha a bénultság feloldódna, le kéne nyelnem a torkomon akadt szégyent, csak olyan nehéz arra is figyelni, hogy közben behajlítsam a lábam, felemeljem, előre tegyem, majd a másikat is, egymás után, szép sormintában. Mintha nem is hozzám tartoznának, műanyag vagy fa, vagy talán másé, elloptam volna őket?

Büszke vagyok magamra, eddig egész jól megy ez a csoszogás, de aztán meglátom, hogy ti is arra indultok, amerre mi. Vagyis nem ti, hanem valakik, akik a ti életeteket élik, akik helyett nektek kéne most ott lennetek, de hálisten nem vagytok, ne is legyetek.
Kellemesen melegen sütött a nap, de magaddal hoztad a hideg bukószeled, a parkban mindenki sapkáját és a szoknyája szélét fogta, nehogy el tudj venni tőlünk még többet, nehogy közelebb kerülhess hozzánk.

Elmentél, valaki más parkol négy hellyel mellettem.
Ha befogom a szemed, akkor se kérdezz rám, akkor se fordulj meg.