mondjuk, hogy fáradtság ez, ami miatt folyton lecsukódik a szemem. mindig csak a függöny mögött elbújva hallgattam a műsort, mintha nekem öröktől fogva csak csöndem lett volna, és most újszülöttként próbálgatom egymás mellé rakni a valamire használható hangokat. dühösen dobbantok, és kiáltok rátok; mérges vagyok, vagy csak segítség kéne? az összeráncolt szemöldökök nem értik, mert nem is értelmes, pusztán a konszolidált fuldoklás gégehangjai ezek.
nesztelenül lépdelek a döbbenet rózsaszirom-folyosója mellett. azóta mindenből a citromfű jellegzetes illata árad. pórusainkból is konstans párolog, és a ház melletti vaderdőre is ráborulna, ha kinyitnánk az ablakokat. a szánalmasan lengedező, lyukas szúnyoghálóm úgysem válna akadállyá. ami elvágyódik, az így is, úgy is megtalálja kifelé az utat.
hegy- és a kobrapózt váltogatva eszembe jutottál, miközben egy gyerekdalt dúdoltam félhangosan. mindennek már három éve, és ez a szám csak gyarapodni fog megállíthatatlanul.
a pszichológia tankönyv végében egy négylevelű lóherét préselek, almás-mogyorós rétest szeletelek, és az árnyékokhoz téged képzellek addig, amíg szárazra nem facsartam magam. egy festmény képe lohol utánam, amin egy lány egy rózsabokor előtt térdelve a virágok közé dugja a fejét.
(friss jogsis első utamon sörfesztiválra mentünk)
Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok, kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben; a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem; és orcám sohse sír és sohse mosolyog.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése