RAGE

olyan ez, mint amikor fent akarsz maradni, mert még megy a film, de annyira fáradt vagy, hogy csupán azt fogod fel belőle és a külvilágból, hogy az állad a mellkasodhoz nyomódik, a szemhéjaid égnek, és a melletted ülők azon röhögnek, hogy füleknek nem illő kérdéseket tesznek fel, te pedig (az elbóbiskolás és felriadás miatt) bólogatsz.
vagy talán gumipókok vannak a farzsebünkbe akasztva. naivan nekiindulunk a világnak, elérünk valameddig, örömködésbe fogunk, majd a következő lépésnél visszarándulunk, és csak a rajzfilmekből ismert füstfelhő, valamint két hosszú nyomvonal árulkodik arról, meddig sikerült ezen alkalommal eljutnunk.


dübörög a szemem az üregében, és azt harsogják, hogy a világ elmocsarasodott, beleragadtál a fogyasztói társadalomba. ha ezt meghallom, nem az eldobott mekis zacskóhegyek jutnak először eszembe, hanem mintha megfogtak volna, és engem is beledobtak volna az egyik sárga konténerbe, amire már nem az van ráírva, hogy üveg vagy műanyag, hanem kapcsolatok. az egész meg van telve fogselyemszerű kötelékekkel, amik várják, hogy új, emberi formává olvasszák őket.
természetesen ehhez is jár használati utasítás, hogy milyen indokkal lehet valakit kidobni. jelenleg a "fiatalok vagyunk", a "szomorú voltam" és a "nem voltam beszámítható állapotban" alkotják a dobogós, nagybetűs helyeket.


miért hisszük, hogy elfogy / lejár a szabadságunk?
miért gondoljuk, hogy a boldogságunk másoktól függ?
senki nem kiabál ránk, hogy: "ne tolakodjon, várjon szépen a sor(s)ára!"
ezt így nem szabad
ez az egész nem helyes
mert csak fáj, fáj, fáj