IZZAD A KÖZÖNY

vagy betegek vagyunk, és rohad a lelkünk
vagy mi vagyunk egyedül angyalok a földön


kint kuporogtam az erkélyen, a falnak dőlve a néhány fokban, azt kérdezgetve konstans, hogy miért ilyen a világ, a tüdőm elsorvadt, és lassan összenyomott a levegő.

cigarettát kértem, az utolsó szálamat, felálltam, és elképzeltem, hogy a csillagok csak nekem fénylenek, energiát adnak és békét. majd eszembe jutott, hogy a fénypontok helyén valószínűleg már csak végtelen sötétség van.
nézd, ott, azt a fényt. mire hasonlít?
egy óriás olvasólámpája, de az is lehet, hogy az egy tojás belseje. weöres sándornak vannak azok az egyszavas versei. tojáséj. honnan tudja? az is lehet, hogy belül világos van, de ez is olyan, mint szegény schrödinger macskája.
elnéztem az erdő fölött.
mintha a sarki fény derengene át rajta. el kéne menni innen. miről szól különben az élet? érzed ezt az állandó-feszítő kettősséget? érzed azt, hogy ez nem számít? érzed azt, hogy csak ez van neked?
erről most nem is kellett volna beszélnem.
nincs értelme.
ennél fontosabbat nem is írhattam volna.

ácsorogtam valamikor másnap az utcán, és egy zacskó gumicukrot szorongattam. mivel tudom, hogy nem szereted a csokit, ezért hoztam neked sertésmájkrémet. néha jó, ha érzéketlen tudsz lenni, segít a világra koncentrálni. vettem egy baglyos inget és egy katicás sálat.


elszöktem, de meguntam, hogy magamat kergessem.
majd csak hazatalálok.