apu szakállnyírás közben a pulykakakast kéne venni kezdetű nagysikerű népdalocskát énekelgeti
slattyogtam hazafelé a bors őrmesterre hajazó kabátomban, nyakamban lobogott a pöttyös-katicás sálam, és miközben plan b-t hallgatva lépdeltem az elvásott fekete tornacipőmben, megint tizennégynek éreztem magam, aki gavin degraw-t hallgat, mert valaki beleírta a spanyol füzetébe, és elképzeltem, hogy a fehér napszemüvegem csak akkor látja a világot, ha keresztülnézek rajta, különben ő is vak.
kezdek fáradt lenni hozzá, hogy az elkeseredettek világmegváltásait hallgassam, miközben nem szólhatok semmit, csak ülnöm szabad velük szemben szenvtelen arccal, és csak azért bólogatni, hogy tudják, hogy figyelek, és folytassák csak.
szomorúak vagyunk és nem értjük egymást.
pedig a szemembe sütött a délutáni nap, és a vonatablakon keresztül mutogattam a továbbra is irreálisan zöld mezőket, a harapnivaló dombokat és a mesebeli házakat.
de jelentem, álmaim listája tovább csökkent, kihúztam a gokartozást és a motorozást.
sokszor a tárgyakban több lelket látok, mint az emberekben.
két oldal között őrlődöm, nem tudom, hogy mi igaz és mi nem, vagy hogy egyáltalán érdemes-e ezzel foglalkoznom, kell-e nekem az egyetem vagy sem. nem lehet két világban élni, csak a peremén, ahol semmi sincs igazán, nem tartozom sehova, csak mezsgye két oldala harcol egymással. nem is ők harcolnak, hanem én őértük. utálok dönteni, mert akkor le kell mondani a másik lehetőségről, pedig i want it all. mindennek érvényes az ellentéte is.
egzisztenciális válságban szenvedek
miért nem lehet több életet élni?
forró teát iszom és jégkockák gurulnak le a torkomon
ha sokáig ismételgetek valamit, akkor elveszíti a jelentését
félek félek félek félek félek félek félek
egyszer talán túljutok magamon
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése