I don’t remember lighting this cigarette and I don’t remember if I’m here alone or waiting for someone
felvettem apu bordó gimnazista-kori kabátját, amibe háromszor beleférnék, és úgy nézek ki, mint a michelin figura, de nem zavartattam magam. nővérnek kivettem a könyvtárból az összes fellelhető skandináv nyelvvel és történelemmel foglalkozó kötetet (bár szerintem, ha a kabátom alá dugdostam volna őket, akkor is maradt volna elég hely benne egy óvodás csoportnak, óvónénikkel együtt). elkeserít, hogy kábé csak két kilóval vagyok nehezebb, mint mikor bekerültem a kórházba. csak azt tudom, hogy nagyon fázom.
a telefonom bevadult, rhcp után ac/dc-t talált, amit lefojtott egy kis rage against the machinenel. nem vártam meg, amíg megtalálja az ínséges időkre tartalékolt slipknotokat, közben pakolgattam a muffinsütőbe a rumos meggyet, és elmerengtem nagyokosan a világmindenség titkán, habár kavargó mályva színű köd alakom már kezdett visszaszilárdulni.
néha úgy érzem, hogy én látom a legszebb dolgokat a földön, de amikor megpróbálom másoknak is megmutatni, vagy elmagyarázni, csak egy zavaros érdektelenség buggyan a felszínre és bemocskolja a különlegesnek szánt pillanatot. nem is rovom fel nekik, hogy inkább átkarolják a vállam, és gyorsan másra terelik a szót. de azért elég hervasztó.
kavarogni akarok még, kitölteni a pókhálós sarkokat, beszivárogni a pórusokba, körültáncolni a hintázó gyerekeket. azt akarom, hogy félelmetes legyen elképzelni az éjszakai égboltot csillagok nélkül; végignéznénk, ahogy szép sorban kialszik mindegyik és ránkborul a rettentő sötétség; mintha a levegő is megritkulna. bele akarok folyni a repedésekbe, az óceánok jeges hidegébe, vagy az iszonyú bazaltrétegbe, és csak menni, és menni, egyre lejjebb, míg ki nem lyukadok ott, ahonnan elindultam.
vasárnap kiállításra akarok menni, és pop-art képeket nézegetni, mert rosszul vagyok a hétköznapoktól, az emberektől és az egyszerűségtől.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése