-

aki csinál nekem szép blogdizájnt, annak sütök kukoricapelyhes-csokis kekszet!
bárcsak lenne türelmem és érzékem az ilyenekhez.
a szépérzékem is kimerül annyiban, hogy már felismerem azt, ha valami nagyon randa.


a naptári nyár utolsó előtti napját azzal töltöttem, hogy jégszoborra fagyva fröccsöztem a város legmegközelíthetetlenebb kocsmája előtt, hogy majd az utolsó nap reggel a borbála telefonja ébresszen (egy életre megkaptam a pálkatapéter adagomat), hogy mi lenne, ha akkor most átmennék hozzá lasagne-t készíteni, elvégre ki ne vágyna arra, hogy nyújtsa a kőkemény tésztát, de azért jó lett.
és este elhatároztam, hogy idén kijutok helikonra, mégha ezért be is kell állnom egy féllábú tánccsoportba, matróz dalokat énekelve. vagy ha ezért alvás nélkül kell mennem az évnyitóra, a két számmal kisebb matrózblúzomban (na, megvan a fellépő ruhám), ami már négy éve, a beiratkozáskor is szűk volt rám. nem tudom, hogy büszke legyek-e, hogy ennyi ideje tudom tartani a formám, vagy inkább hervasztó, hogy kilencedik óta nem fejlődtem semmit.


már viszem a magántanulói kérelmet.
nem hagy nyugodni az öngyilkos szüzek.
belekezdtem a pacsirtába.
szeptember elseje van.
nagy levegő;
game on -