életkép

reggel eszembe jutott július 18-a estéje, amikor a borbálával ültünk a patika előtti padon, a kis dolgainkról eszmecserét folytatva, aztán csak azt látjuk, hogy elénk döcögött három fiú, akik közül csak kettő volt beszélni tudó, és elhatározták, hogy ők most megcsillogtatják nekünk végtelen tudásukat és bölcsességüket úgy, hogy lehetőleg minél kevesebbnek érezze magát a hallgatóság.

(közben művészies kézdobálás, cigi parázsló végével csíkot húzva az éterben):
rii.: - hú, erről egy esti kornél részlet jut eszmbe! (leereszkedően) ismeritek?
cze.: - természetesen
rii.: - (enyhén zavarban) jó, hm.. akkor.. legyen egy orosz.. (diadalmasan) bulgakov! tőle olvastatok?
cze.: - mester és margarita; morfium..
ub: - (kiáltva) kafka!! és őt?
cze.: - oké, tőle csak az alapnovellákat
ub: - (mint aki végre talált kapaszkodót) ahháá!

ennek megörülvén gyorsan és továbbra is leereszkedően elsorolt néhány kafka regénycímet, egy ideig mosolygva hallgattam, majd tüntetőleg elfordítottam a fejem, de újabb támadásba kezdtek, hogy mi a kedvenc zenekarom, de inkább soroljak fel jazz zenészeket, mert addig nem számítok emberi lénynek, akit akár csak egy bottal is megböködnének, majd hirtelen nagyon fontos lett, hogy valakikkel találkozzanak, akiknek integettek a levegőben, de mindenképpen maradjunk ott.
megjött doma, a felmentő sereg, így mikor visszaért a három muskétás, vártak egy-két pillanatot és mikor rájöttek, hogy arroganciát a hajukra lehet kenni, igen gyorsan oszlásnak indultak.
egyemaszívüket