Mi elmegyünk, de lelkünk itt marad,
S körüllengi titkon a falakat.
S legyen bár ezer lim-lommal tele,
Üres az elhagyott lak ürege.
S ki helyünkbe jő, néha visszadöbben
És meg-megbotlik néha a küszöbben.
És néha meg-megrémitik az árnyak,
Kik minden zugban ülnek s reánk várnak
És metsző hideg száll szíve fölé:
Egy emlék, ami nem volt az övé!
S néha úgy érzi: valamije nincs –
És égeti a kezét a kilincs.
És néha fel-felriad éjféltájban,
Pedig tán csak a szú őröl a fában!
És néha lehanyatlik a keze –
Csend van, – egy átok teljesedik be.
Mi elmegyünk, de lelkünk itt marad
S körüllengi titkon e falakat.
Mi elmegyünk, – s amíg távol leszünk.
E város ott lesz, ahol mi leszünk.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése