csípő

hiába kiabálok, hogy valaki húzzon ki, rázzon fel, pofozzon meg és hasonló igekötős igék, de nem jön senki, és én elmerülök a hideg mély vízben, de miért nem jön senki, mikor történt ez, tényleg olyan szörnyű vagyok? igazából igen, tudom, mert most is, ahogy felém lépett egyet valaki, inkább gyorsan elszambásztam, mert úgy tűnik képtelen vagyok tartós kapcsolatokat létrehozni, oké, talán a bori kivétel, de félek a csalódástól, hogy én okozok majd csalódást, nekem alig lehet, mert időközben mindig rájövök, hogy nem zavar, hogy nincsenek mellettem, nem hiányoznak és ez borzalmas.

más emberek barátsága után epekedem, úgy tűnik csak a plátói kötelékek éltetnek, mert nem tudok beszélni, tényleg, mintha a hangszálaim külön életet élnének, állandóan a cinikus szúrkálások, pedig valami normálisat akarnék mondani, mert tudok néha olyat is, és ilyenkor kétségbeesetten összehúzom a szemöldököm és ráncolom a homlokom, és azt akarom kinyögni, hogy én nem ilyen vagyok. szánalmas.

most kéne, hogy valaki felkap egy rudat és megmutatja, hogy melyik út megyen budára, vagy legalább ad egy kis lelkifröccsöt..

én is írtam..