tizenkettedike

rájöttem, hogy úgy tudom levezetni a stresszt és a depressziót, hogy random emberekkel teljesen baromságokról beszélek. egyik nap megkérdeztem valakitől, hogy rabolt-e már ki mókust, és ő belekezdett egy történetbe. egyedül fogok egy macskával meghalni. azért csak eggyel, mert a többi el fog szökni, de ez az utolsó, olyan dagadt és öreg lesz, hogy inkább ott fog dögleni az egyik fonott székben. utálom a fonott székeket.

igazából 6 nap múlva szülinapom van, és nem akarok erre gondolni. minden évben rámtör ez az antiszülinapi hangulat, pedig én mondogatom mindenkinek, hogy ez milyen fontos, és megverem azt, aki azt mondogatja, hogy "ez is csak egy ugyanolyan nap, mint a többi", mert nem, mert számít, és az is, hogy az éveid száma inkrementálódik. nem akarom.

ráadásul akkor lesz, hogy 3 hónapja meghalt a mamám, aki mostanra biztosan az őrületbe kergetett volna, hogy mit kérek, mit ne kérjek és különben is kenjem be magam naptejjel, és csukott ablaknál aludjak a 60 fokban, mert a végén megfázom és rendelt volna csokitortát, amiből én nem ehetnék, de ez már hagyomány volt, hogy mindig rendelünk egy csokitortát, amit igazából rajta kívül nem sokan szerettek, mert ez a csokis piskótára csokikrém csokibevonattal..
ez fog egész nap a fejemben járni aznap.

csak át akarom aludni azt a napot.