uz

én már nem, én már nem

én már úgysem kelek fel

ennyire még sosem aláztak meg, mindegy, legalább találkoztam Vele.

elszöktem otthonról, de már megkerültem, ez amolyan "világgá mentem, majd jövök". kiabáltam és sírtam és amikor vettem ki a laktózmentes tejfölt, összeidegomladoztam, úgyhogy fogtam a fekete feneketlen táskámat (eskü feneketlen, a kisebb kategóriába tartozik, de elfér benne 2 pár magassarkú, víz, esernyő, sminkcucc és egy maroknyi olyan dolog, amiről tudom, hogy nem fog kelleni, de azért elviszem, mint mondjuk egy könyvet vagy rejtvényt, szóval érted), na ezt így összeszedtem és becsaptam magam mögött az ajtót. a sarumat is a lépcsőházban evickélve kaptam magamra, kiérve feltettem a fehér napszemüvegemet, egy ócska slágert dúdoltam és a ritmusára lépkedtem és csak másnap mentem vissza.

ma kezdődött az utcazenefesztivál, megjöttek az alföldi unokatesók, szóval ők most dunántúloznak, egy üres lakásban tengetjük a napjainkat, ahol visszafelé jár az óra, az osztálytársaim két ventilátorral a kezükbe járták a várost és emelték őket a tömeg feje fölé, fél óra alatt odébb lehet jutni 3 métert is, ha elég ügyes az ember, a porban táncoltam szabó balázson, aki a színpadon ugrált a kis ropi lábaival és vedelte a natur aquás mentes vizét, és elvetemülten hegedül, de azért a csellós volt a befutó, valakit leöntöttem sörrel és egy random csávótól megtudtam, hogy egy random andinak jók a mellei, sajnos a kompániám éjfélkor kidőlt, így visszamentünk hómméjd brokkolis pizzát enni, szóval tu bí cántinnyúd.