körút

Szeretem az ilyen napokat, amikor annyi inger ér, hogy nem emlékszem, hogy mi történt reggel. csak így meg fogok bukni töriből és matekból és spanyolból

'Melyik preferálod jobban, a mákos-meggyeset vagy a meggyes-mákosat?'

még mindig hallom a tegnap esti jézuskrisztusszupersztár vinil hangjait, érzem a lábamban a mai várkörutat, de majd holnap! mindig: 'majd a holnap!', így egy örök spirál, aminek a végén ülök néhány betűtlen megszürkült papírlappal.

vége.

eldobtam a fekete ruhákat - most már csak az éjszakák a nehezek, de talán békén hagynak, ha nem gondolok rájuk és sikítok -, most már fehér kardigánban és piros kockás szoknyában járok-kelek, felteszem a napszemüvegem és elképzelem, hogy az életem egy film és a rádióból szóló soundtrack ingyéé letölthető.
eszembe jutott, amikor 2 éve nyáron egy kis nagyítónyi kék újszövetséget olvasgattam, hátha velem van a baj.

it will pass away

napok

Tegnap megríkkattunk 200 embert néhány szóval, egy fekete szalagos képpel és több tonna koszorúval. Barna márvány, mahagóni színű urna és veszprém lélekszáma eggyel kevesebb. Tudjátok, tudják, tudja.. Ennyi.

Ma SCB mögött ültem, miközben ő ropogós jogsival száguldozott várpalota utcái felé. Lepergett előttem az életem és.. nem volt hosszú...

sing: now or never

vodkáért menni a boltba, majd 2kg almával, egy liter 100%-os narancslével, egy doboz csokis müzlivel és egy rágóval kijönni. pretend egészséges életmód.

meséljetek!

Amikor egy kis fény gyúl a hétköznapok szürkeségében, az is inkább egy véletlenül lángra pattintott gyufafej, amit valaki szórakozásképp a hüvelykujj-körmével pöckölgetett. Sajnos sosem voltam az a beletörődős típus. Ha kell keresek olyan kovaköveket, öngyújtót, gyufát, vagy csak egyszerűen életben tartom a villám által vöröslő faágat. Még ha egyedül is lennék, még ha a föld helyet is cserélne a felhőkkel, még ha fuldokolnék az önsajnálatom mocsarában, akkor is...
Nem lehet megbecsülni egy ember életét, nem lehet versenyezni, hogy "ki-élt-többet?", nem hinném, hogy a megivott kávék, elszívott cigaretták, összetört szivek, őszinte mosolyok számából vagy a lerótt kilométerekből azt lehetne mondani, hogy: "igen, ő hasznos volt, tartalmas volt az a néhány év, sírnak majd utána".
Mesélni kell az embereknek - emberekről, néhá rájuk kell tukmálni. Én is örülnék, ha annak idején ŐK leültettek volna egy kényelmes puffra és elmondtak volna mindent magukról, az akkori világról, most nem érezném szükségét annak, hogy kétségbeesetten beszélgetni akarjak velük. Még mindig rohanok, ha csörren a telefon, pedig: "jónapotkívánok, jónásmargitvagyok, ésegynyereményjátékra, szeretnéminvitálniönöket." és mindezt orrhangon.
fuck.

decision, decisions

üzenetek

Részvétem...

(fél perc néma csönd)

...meg tudnál nekem tenni valamit?

szeretem az embereket, szeretem az embereket, szeretem az embereket

április 18 óta

Néha nem tudom, hogy mi végett vagyok itt meg ott, mi értelme egyszer eltűnni a ködben, hogy utána egy cigarettfüst-felhőben újra alakot öltsek; néha nem tudom, hogy mi hajt előre, talán nem is hajt, inkább üldöz, de néha nem tudom, hogy hogy lehet felkelni és mosolyogni, mert igenis, lehet, amikor klaudiával a kórházi ágyunkon üldögéltünk és valami csöpögött belénk, talán percek, órák vagy napok óta, de nevetnünk kellett, néha már kétségbeesetten.

Sok csomagot hoztam magammal, dupla fenekű bőröndöket, kulcsrazárt ékszeres dobozokat, lelakatolt ládákat, de most az a rész jön, hogy egy hátizsákkal utaznám végig a világot, mert... mert. Már négy napja meghalt valaki, csak keringek az űrben, az élet elmúlik egy csettintésre, "ember vagyok és nem tudom merre tartok a halálban". Nem minden csak erről szól. Minden másról is szól. Talán túl sokról...
                                                                                          ...Rázz fel!